Tisztelt Választópolgárok!
Szekó Zsófia vagyok, Mohács város V. számú választókerület képviselője. Engedjék meg, hogy először is megköszönjem minden rám szavazó választópolgárnak azt a bizalmat, amit 2020-ban a helyhatósági választásokon Önöktől megkaptam.
Mohácson születtem 37 évvel ezelőtt és az óta is itt élek. Az általános iskolát a Széchenyi iskolában végeztem, majd a Kisfaludy Károly Gimnáziumban folytattam középiskolai tanulmányaimat. Főiskolára Szekszárdra jártam a tanítóképző szakra. Később az angol tanítói szakot és a közoktatás vezetői képzést is befejeztem. Életem egyik legfontosabb része a sport volt már gyerekkorom óta. Férjemet is egy asztalitenisz edzőtáborban ismertem meg. Három lányunk van Lilien 9 éves, Zselyke 7 éves és Zoé 5 éves. Őket is úgy neveljük, hogy a sport fontos legyen az életükben. A művészi irány is része az életemnek. 12 évig zongoráztam és közel ennyi időt töltöttem el néptánccsoportokban is. Gyermekeim is folytatják tovább ezt a vonalat is, hiszen ők is zenélnek, énekelnek és rajzolnak.
Tizenöt évvel ezelőtt kerültem az MTÁI Brodarics iskolába, mint tanító és jelenleg is ott dolgozom, mint igazgatóhelyettes.
Mindig nagycsaládban éltem, hiszen hárman voltunk testvérek. Szüleim több vezető beosztásban dolgoztak életük során, édesapám több mint 20 évig, édesanyám meg már több mint 30 éve Mohács városért dolgozik. Mivel a minta ez volt előttem, nem is kérdés, hogy én is tenni szeretnék, a szülővárosomért. Ezt, mint városi képviselő tudom leginkább megtenni. Többek között az alábbi beruházások is megvalósultak a körzetemben, teljesség igénye nélkül:
Jelentős út és járda felújítások, kátyuzások
A Radnóti lakótelep térkövezése, padok felújítása
Bégpatak rekonstrukciójának I. és II üteme (Tompa Mihály és a Baross utca rendezése)
Új városi Bölcsőde építése
Folyamatos programok, rendezvények az új Deák téren
A Rókus óvodai játszótér kialakítása
Szélső utcai sport park építése
Nem várathat magára a Rókus utca vízrendezése és útfelújítása.
További út felújításokra van szükség, de a járdák rendbe tétele is fontos a számunkra.
A Radnóti lakótelep parkolási problémáját is meg szeretnénk oldani.
Tisztel Választópolgárok! Ehhez a munkához kérem megtisztelő támogatásukat, és bizalmukat.
Szekó Zsófia
5. számú választókerület képviselőjelöltje

